Rántott csuka petrezselymes burgonyával, házi majonézszósszal

Ahogy ígértem jövök is az első halas receptemmel. Imádom a magyar halakat, az egyik kedvencem ezek közül a csuka. Nálunk elég gyakran tányérra kerül ebben a formában.
A csuka az egyik legfehérebb húsú édesvízi halunk, így hát érthető, hogy szálkássága ellenére is nagyon kedvelt halfajta. Mivel a csuka nem vermel (nem alszik téli álmot: D) így egész évben könnyen elérhető frissen. De szerintem a tavasszal kifogott csuka a legfinomabb. Persze más évszakban fogott halat is lehet fogyasztani. Mindössze csak arra kell figyelnünk, hogy ne legyen 2 kg felett a súlya. Mert, hogy egy átlagos kifejlett csuka akár az 6-8kg-ot is elérheti.
A leginkább rántva, egészben sütve citrommal, pörköltnek, és töltve szeretem. Azt megígérhetem, hogy mindegyikre hozok nektek receptet.
Még tini voltam, amikor életem első csuka fogása egy szép nyári napon a horgomra akadt. Villantós felszerelést használtam, aminek a lényege, hogy nincs ehető csali csak egy általában kis halra hasonlító hármas horoggal ellátott mű csali. A csuka azt hiszi erre, hogy egy kis hal így rárabol, mivel ragadozó hal. A rárabol kifejezés azt jelenti horgász nyelven, hogy megpróbálja elejteni a zsákmányt.
Akkoriban még elég kezdő horgász voltam és mondanom sem kell, hogy a csuka foga és az ujjam között nem kívánt találkozás történt. Elég csúnya sebet ejtett a kezemen, miközben a horgot eltávolítottam. Szóval tapasztalatból beszélek, hogy nagyon kell vigyázni a horgászatkor és tisztításkor is, mert nagyon csúnya sérülést tud ejteni. Többet a csukáról
Nah de elég a nosztalgiából jöjjön ez az isteni recept.
Rántott csuka petrezselymes burgonyával, házi majonézzel
Hozzávalók:
Rántott csuka:
1,5kg-s csuka
2 tk só
½ tk őrölt bors
½ tk foghagyma granulátum
½ tk chili pehely (elhagyható)
15 dkg liszt
15 dkg zsemlemorzsa
4 tojás
2 evk szezámmag
2 evk napraforgómag
1l olaj

Petrezselymes burgonya:
1 kg apró burgonya
1 csokor petrezselyem
1 tk só
½ tk őrölt bors
½ tk chili pehely
40 g vaj
2 evk rozmaring olaj

Házi majonézmártás:
2 tojás sárgálya
2,5 dl olaj
1 tk mustár
nagy csipet só
nagy csipet bors